Dead Silence

Dead silence jelentése: halotti csönd, síri csönd. - világom ebből a csöndből. -az életem, a gondolataim.

Nyolc

0

Azok a DVD lemezek ki lettek már azóta írva, régen, amiről az előző posztban volt szó. Csak azóta át kellett konvertálni, mert nem volt jó a formátum... olyan érzés volt kiírni a lemezeket, lévén itthoni munka, napsütéses májusban, mint amikor sulis koromban kellett tanulni... az ember sehogy sem akar hozzákezdeni. Azt hiszem, mindenkinek ismerős az érzés.

Hét

0

DVD lemezek írása ismerősödnek, úgy hogy nem szorít az idő? Tolj rajta még egy napot, és a plusz munka elkerülése megédesíti a napot! Félre ne értsetek, a munka az kell. A munkára szükség van. Munka nélkül jön a halál. Az állandó tespedés tönkretesz. Bár igazság szerint, nálam van jó pár dolog ami nem hat túl sok motiváló erővel. Mik is? Talán a szeretet hiánya. Enélkül úgy érzi az ember, mintha magát kéne pluszban vonszolnia járás..vagy ülés közben. Ez ok a depressziós fekvésre.

Élni is meredek

0

Jó érzés azt tenni, amit tenni kell. De még job magunkat túltenni a rossz dolgokon. Ha túlteszed magad rajtuk, akkor teszed azt, amit tenned kell. Mi van, ha ez a varázslatos élet kulcsa? Sok mással összefüggésben? Ha nincs min aggódni, marad a nyugalom.
Rég jelentkeztem, tudom. Pedig akartam írni, el is kezdtem leírni sokszor a következő bejegyzést, ám valahogy nem jött számra szó. (Bezzeg a hülye, meredek helyzetekben, tuti, hogy elsül valami meredek, amitől még meredekebb lesz a helyzet.) Amik történtek: nagy veszekedés, majd bocsánatkérés, krumpli ültetés, anyám születésnapja, s lengés a bizonyosság, és bizonytalanság között. A veszekedésről annyit, hogy nem bírom, ha valaki erőlködik azon, hogy hatalmas bunkó legyen. Viszont hála az égnek, a bunkók még mindig viszonylag kevesen vannak, már ha nem szólunk a csoporttudatról. Viszont szerettem mindig bevallani magamnak, és másnak, hogy attól, mert más viselkedik valahogy, arra nem jó reakció, ha kiakadok ordibálva, mert valamilyen szinten az is gyengeség, sőt, talán pusztán csak az. Bár ilyen témákat még leírni is utálok, nem, hogy foglalkozni velük, pedig többet foglalkozom velük, mint írok róluk. Az én életem terepe a feszültségek lobbanásának egy magasabb fokába ért, amit egyszerű életet élő és/vagy egyszerű emberek nehezen értenek meg. Háború a létezés.

Világ a csöndből

0

Talán, azért jön meg a kedvem mindig este írni (előző bejegyzésben szó volt erről) mert a csönd jobb ihletadó, mint a zaj.
A zajok elvonják a figyelmet magunkról, míg a csöndben, egyedül, oda zuhanhatunk, ahol leginkább szeretünk lenni: a lelki örömök helyére. Mert írni lelki öröm. Akármennyire hangoztatják, hogy az írás szenvedésből jön létre. Lehet, hogy a legjöbb művek csak akkor születnek, ha az ember szenved- bár efelől erős kétségeim vannak- de hogy magát a művet az alkotás öröme miatt teremtjük ez szinte biztos. Hogy hátrahagyjunk egy olyan világot, ami bennünk van, emléket állítva kisebb-nagyobb, de számunkra fontos dolgoknak. És az emberek szeretnek vagy az egyik, vagy a másik oldalra állni, ha eldöntendő kérdésről van szó, ám a középútban van az egyensúly, ezt mindenki tudja, így biztos, hogy az írásban van öröm is, és szenvedés is. Semmi sem fekete-fehér.

 

 

IV.

0

Mintha hajszálnyira lennék a békétől, de görcsösen igyekszem megragadni, ám nem lehet megfogni, mert nem kézzel fogható- s mivel tombol bennem a kettősség, a béke és a nyugtalanság, s mivel nem vagyok egyensúlyban, ők váltogatják egymást, s így telnek a napok. Az idő gyönyörű, lehet ezért is van jobb kedvem? Pedig nem szoktam a tavasztól kivirágozni, nem az a típusú mélység van a lelkemben.

Miért mindig este jön meg a kedvem írni? Amikor holt fáradt vagyok, körülbelül éjfél felé.
Jobb szeretem azt a világot. Csendesebb. Nem is ide a blogra akarok írni, hanem a személyes naplómba. De általában nem teszem.

Túlélő?

0

Kisgyerek koromban, úgy gondoltam a szenvedésre, mintha már átéltem volna. Pedig akkor még nem. Ha nagy testi fájdalmam volt, az sem olyan volt, mint manapság. Nem volt a lelki fájdalmak hozadékaként ennyire kétségbeesett. Sokáig talán fel sem fogtam, a nagy testi fájdalmat sem ( ha egyáltalán volt olyanom) olyannak, amilyen manapság. A kisgyerek még tudatlan a szenvedés olyan ajtóira, ami azt jelzi, mintha örökké tartana, és emiatt nagy a kétségbeesés is, hogy vajon vége lesz-e egyszer? Ilyen szempontból is ártatlan egy kisgyerek. De aztán elkezd növekedni, és ha szerencséje van, nem előbb, hanem utóbb tudja meg, mi az a lelki gyötrelem. Vagy van, aki ügyefogyottan sosem szenved igazán? Talán ő jár rosszabbul, mert nem tudja emiatt értékelni a harmóniát. Én előbb tudtam meg, nem utóbb. Először 11 éves koromban szenvedtem lelkileg. Kisgyerekként, igazán kisgyerekként nem, de ha szenvedést láttam, halálos betegeket, vagy drogosokat, még ha csak tv-ben is, mintha az ő bőrükbe tudtam volna bújni. Nem a szenvedésüket vettem át...vagyis majdnem. Nem volt kínos, nem éreztem kínt, csak elgondolkodtató TUDÁST, mintha lett volna viszonyítási alapom, mintha már rendelkeznék a "túléléssel", nagy lelki szenvedés után. Talán voltam már előző életemben túlélő?

Kedvcsináló

0

Az egész életem olyan, mint egy belső nézetből közvetített tragikomédia, az utóbbi időkben már nem humorral, csak drámával. Vannak külső nézők is, a pálya széléről. Van, aki sír, van aki nevet a lepergett éveken, és van aki csak döbbenten bámul. Jó eséllyel síri csönd marad utánam évtizedekkel később, de ebben a házban lesz síri csönd. Valamit fognak érezni az utánam, és családom után jövők, de a jövő titka, hogy mennyit fognak fel abból, abból a tengernyi feszültségből, drámából, örömből, mely itt zajlott. Ki tudja, talán ezzel a bloggal sikerül az itt elhangzottakból valamit átadni. Rengeteg dolgot lehet elmondani, és ki tudja, mennyit merek. Vajon mennyit lehet mindebből kívülről befogadni?

Nehéz idők

0

Olyan pillanatokat élek jelenleg, mikor erősnek kell lenni. Ki kell tartani, akkor is ha fáj, és van még tanulnivalóm kitartás terén. Egy ideje úgy érzem magam, mintha másik bolygóra csöppentem volna, akkora szakadék keletkezett az életemben pár éve. Mondják sokan, akik vallásosak, hogy a végidőket éljük, na ennek a szónak a hangulata tökéletesen illik a mostani életemhez. Valahogy, valami miatt érzem, hogy közel van a halálom, ugyanis azok az emberek, akik nem szeretnek élni, hamarabb halnak. Én nem félek a haláltól. Nem hiszem, hogyha van élet a halál után, hogy nagy szenvedés várna, ha pedig nincs, a fájdalmak birodalmánál jobb a semmi. Ám nekem van egy olyan érzésem, hogy ezt az egész létezés-játékot nem úszom meg annyival, hogy van egy élet picinyke bolygónkon, aztán filmszakadás. Sőt, szinte biztos vagyok benne, hogy valami van. Sok időt töltök spirituális-ezoterikus könyvek olvasásával, érdekelnek az ilyen témák, az élet értelme, stb. De ha már csak ezt a fogalmat vesszük, hogy "élet értelme"- ki az, aki felnőtt, és ez nem érdekli? Valószínűleg egy idióta. Visszatérve a harcaimhoz: üdvözöllek itt, ezen a blogon, amiben benne lesznek a harcaim is, nagyon úgy néz ki. Vajon bírni fogod?